top of page

OH-kártya 

Stresszoldás önismereti OH kártyával

Az OH – kártyákat eredetileg egy festőművész Ely Raman alkotta meg azzal a céllal, hogy az emberekhez közelebb hozza a művészetet, hogy az megfoghatóvá, hordozhatóvá váljon.

Az OH – módszer kidolgozója Moritz Egetmeyer pszichoterapeuta, humanisztikus pszichológus. A módszer neve az „AHA”, „OH” szavakból ered, ami ráismerést, felismerést jelent.

Ez az ötlet nagyon tetszett a humanisztikus pszichológusoknak, és a Gestalt pszichológia felfedezte, hogy ezeket a kártyákat a művészeti cél mellett, terápiás jelleggel is lehet használni. Szavakat társítottak a képekhez, így több mint 7700 kombinációt létrehozva.

1981 óta Németországban nagy sikerrel alkalmazzák a kártyákat pszichoterápiában, csoportterápiákban, pedagógiában, tréningeken.

Az asszociációs kártya módszer alapelve, hogy mindannyian önmagunkat ismerjük a legjobban és az öngyógyításnál nincsen hatékonyabb. A kártyák segítenek megfogalmazni az érzelmeinket. Képet adnak a bennünk mélyen elfojtott érzelmekről is teret adva, hogy felbukkanhassanak és megfogalmazódjanak.

Az oh-módszer segítségével teret kap a jobb agyfélteke, így képesek leszünk:

  • az élethelyzetekből adódó konfliktusok személyes és kreatív megoldására,

  • nézőpontot váltani és megtalálni a számunkra legjobb megoldást, vagy a megoldáshoz vezető utat

  • őszintén, bűntudat nélkül megfogalmazni és felvállalni az érzéseinket,

  • csökkenteni a stresszt, szorongást,

  • negatív eseményeket, érzéseket pozitívvá konvertálni,

  • elmozdulni a cselekvés irányába,

  • önmagunkat megismerni, fejleszteni személyiségünket

Az OH-kártyák nemcsak fejlesztik a belső kézelőerőt, intuíciót, de segítségükkel megtalálhatjuk a megoldást rejtett, fel nem vállalt konfliktusainkra, felszínre hozhatjuk az elfojtott érzéseinket, megtalálhatjuk az utat önmagunkhoz és másokhoz is, érzéseinket könnyebben meg tudjuk fogalmazni.

Az OH-élményű kártya instruktor segítségével, célzott kérdéseivel nem fogsz beleesni ugyanazokba a csapdákba és nem fogod ugyanazokat a megküzdési sémákat használni, mint eddig.

 

bottom of page